Emlékezés a nagyságos fejedelemre, II. Rákóczi Ferencre Vaján

Kategória: Korona2020
Közzétéve: 2020. március 31. kedd, 19:52
Találatok: 1741

Több évtizedes hagyománya van annak az ünnepségnek, amelynek keretében felidézzük II. Rákóczi Ferenc életútját.2020. március 27-re tervezett emlékezésünk ugyan elmaradt, de sorozatunkban bemutatjuk, hogyan ápoljuk a fejedelem és a Rákóczi- szabadságharc emlékét.
2019. március 22-én Román István, a Szabolcs – Szatmár - Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja mondott ünnepi beszédet.  Megemlékezését az alábbi gondolatokkal indította: „Emlékezni gyűltünk ma össze azon a tájon ahol zászlót bontott a szabadság, ahol másképpen szól a tárogató, ahol őseink dallamai lelkünkig érnek, ott ahol a talpasok a porból feltápászkodva ragadták meg a haza és a szabadság zászlainak rúdját s emelték az égbe.”
Beszédében kiemelte „II. Rákóczi Ferenc nekünk, magyaroknak egyet jelent a hazával és a szabadsággal. Példakép mindannyiunk számára, a végső erőkig kitartó kiállása, kitartásra.  Eszménye a hazafiságnak, az önfeláldozásnak.”- Ünnepi gondolatait a közismert kifejezéssel zárta. „ Cum Deo pro Patria et Libertate!- Istennel a hazáért és a szabadságért!”
Az esemény méltóságteljességét emelte a mátészalkai Zenebarátok Kórusának hangversenye.
A koncertet követően Cs. Tóth János művészetíró nyitotta meg a „Kortárs művek a Rákóczi- szabadságharc tükrében” című kiállítást. - A tárlatra az MNM Vay Ádám Muzeális Gyűjteménye anyagából válogattunk.